Rólam

Azért dolgozom, hogy átélhesd a világhoz, ehhez a csodálatos, hatalmas rendszerhez való tartozásod és újra rátalálhass a természetes, egészséges ritmusodra.

Kicsi korom óta imádok az erdőben lenni, sétálni, túrázni, játszani. Egyszerre jelent megnyugvást, feltöltődést számomra. Ahogy a természet, úgy a népmesék is magukkal ragadnak, mélyebb ismeretet kapok általuk magamról és a világról. Ezt az élményt szeretném Neked átadni.

Vendéglátó közgazdászként végeztem. Első munkahelyemen a gyönyörű Aggteleki Nemzeti Park kincsei vettek körül és sok kedves, nagy tudású munkatárs, akiktől sokat tanultam, inspirálódtam. Gyerekeim születése után elemi erővel vonzottak a mesék. Többet szerettem  volna tudni, így elvégeztem a Metamorphosis Meseterápiás képzést. Gyerekeknek tartottam mesetáncot és anyukáknak mondókás babamasszázs tanfolyamot. Majd a fokozódó ökológiai krízis közepette nem éreztem elégnek, ha a tisztítószereinket, az étkezésünket, a közlekedésünket alakítom, finomítom. Szükségét éreztem még valaminek. Ekkor találkoztam az Ökopszichológiával és  megéreztem a vonzást, ez kell nekem. Természetkapcsolati facilitátorként végeztem az Ökopszichológiai Intézetnél. A képzés alatt sokat változott az, hogy mit és hogyan észlelek, gondolok és teszek. Olyan volt, mintha a szemüvegem lencséit cserélgetném és hol sárga, hol zöld, hol kék lencsén keresztül látok olyan szépséges mélységeket, amiket néha el sem tudtam képzelni.  Ezt szeretném megmutatni neked is, hogy milyen szép szines és mély a világunk!

Almási Zsófi
természetkapcsolat-facilitátor, meseterapeuta

"Hiszem, hogy ha közelebb lépsz a természethez, mélyen átélhetővé válik, hogy az nem csak valami, ami itt-ott van, hanem benned, körülötted és veled együtt létezik" Almási Zsófi

Sétáimon résztvevők mondták


Zsófi barátságos és kellemes személyével nyugodt, biztonságos hangulatot teremtett a kis csapatban. Önfeledten tudtuk megélni, hogy lelassulunk, hogy megtapasztaljuk azt, hogy a szokásostól teljesen eltérő szemszögekből is láthatjuk a körülöttünk lévő világot. Micsoda gazdagság és sokszínűség tud kibontakozni így előttünk! Játékos fókuszok is színesítették a sétát. Nem kellett feszengeni, csak ott lenni, nézelődni és hagyni, hogy kapcsolódjunk újra, másként, máshogyan. Jól és szabadon. A természethez és egymáshoz. 
 -Ivett-

Az erdőben sétálni mindig szerettem, elcsendesedni, lelassulni, tisztábban látni. Zsófi erdősétái hozzásegítettek, hogy még mélyebben átéljem ezeket az érzéseket, még személyesebb kapcsolatba kerüljek a fákkal, a természettel. Egy új szemszögből láttam magam körül az erdőt, és a séta végén kicsit az embereket is.

- Zoli -

Amikor veled sétálok nagyon komfortosan, biztonságban érzem magam. A természet elcsendesít, át- és bekapcsol magamhoz, az élet szövedékéhez. Ezt a folyamatot nagyon szelíden, finoman kíséred.
Mondhatnám, hogy észrevétlenül, olyan mesésen.
Mindenképp könnyedén, derűvel, játékosan.
Tiszta, rácsodálkozó be és elfogadó gyermeki énem hívod meg az itt és most érzékelésére. A gyakorlataid sokszínűek. A képzeletünket, egy haikut, jógalégzést, tudásmorzsát, vagy akár épp a szellőt hívod segítségül, hogy minél természetesebben kapcsolódhassunk. A séta során, finoman gördítenek tovább ezek a gyakorlatok, mélyebbre, az egyre élesebb érzékelés a láthatatlan láthatóvá válása felé. A sétáid elcsendesítenek, érzékélményekkel, értékes gondolatokkal, életenergiával töltenek fel! Köszönöm!

- Orsi -